Kedves Mindenki! Holnap délután 4 órától részt lehet venni az első hivatalos tanórákon, amik innentől kezdve rendszeresen kerülnek majd megrendezésre. Az órák évfolyamok alapján történő bontásban lesznek megtartva, minden évfolyam más órán vesz majd részt. A holnapi beosztás a következő: első évfolyam: Repüléstan második évfolyam: Átváltoztatástan harmadik évfolyam: Rúnaismeret negyedik évfolyam: Bűbájtan ötödik évfolyam: Bájitaltan hatodik évfolyam: Mágiatörténet hetedik évfolyam: Gyógynövénytan Az órákon való részvétel mindenképpen előnyt jelent, hiszen pontokat lehet szerezni a házaknak, valamint az év végi vizsgákon a tanórákon elhangzott anyagot fogják számonkérni. Amelyik diák az adott évben egyetlen órán sem vett részt az adott tantárgyból, automatikusan megbukik. Október végét írunk, szóval egyelőre senki nyaka körül nem szorul a hurok, de már ideje elkezdeni a szorgalmas óralátogatást és pontgyűjtögetést. Sok sikert hozzá! Admin
|